ROMANTIKA
A XIX. század művészeti
irányzata. Inkább szellemi áramlat, mint korstílus.
Az egyéniség, az eredetiség
kultusza.
A „romantikus” jelzőt
eredetileg regényes táj, kalandos történet jellemzésére használták.
A ROMANTIKA JELLEMZŐI:
1.
Ellentétben áll a klasszikus művészeti szabályokkal. A racionalizmus helyett a
szubjektivitást hangsúlyozza.
2. Vonzódik a csodás,
meseszerű, groteszk elemekhez. Felfedezi az álmot és a tudatalattit.
3. Művészetté emeli a
népdalt, balladát, mesét, rémregényt.
4. Elfordul a fennálló
rendtől:
a/ újítások felé, kozmikus távlatokba,
b/ múltba, primitív kultúrák, gyarmatok
világa felé.
6. Ellentétek: pl. élet-halál, fény-sötétség, szerelem-gyűlölet,
angyali-ördögi, szabadság-rabság.
7.
Emancipáció: egyre több nő tűnik fel alkotóként is a művészeti életben.
A XIX. SZÁZAD JELENTŐS
ALKOTÓMŰVÉSZEI:
Zene: Schubert,
Mendelssohn, Chopin, Schumann, Berlioz, Brahms, Verdi, Wagner, Muszorgszkij,
Csajkovszkij, Smetana, Dvořák, Liszt, Erkel…
ROMANTIKA A ZENÉBEN:
2. Hatalmas
méretű szimfonikus alkotások, operák, zenedrámák mellett házi muzsikálásra
alkalmas darabok.
3. Irodalmi,
képzőművészeti téma vagy utazási élmény alapján írott zeneművek (programzene).
4.
Az érdeklődés a nép zenéje, az egyházzene és régi korok elfeledett művei felé
fordul.
6. Tökéletesítik
a hangszereket (pl. zongora, rézfúvósok – Ventyl-rendszer) és újakat hoznak
létre (pl. tuba, szaxofon, cseleszta).
FŐ MŰFAJOK:
Kamaraművek,
zongoradarabok: dal, dalciklus, karakterdarab.
Monumentális
zeneművek: szimfonikus költemény, szimfónia, versenymű, opera
(zenedráma).